Péchy Blankáról halálakor megjelent írások

Előre hát mind…

(Megemlékezés Péchy Blankáról)

Újabb időkben Isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok rá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját

(Petőfi: A XIX. század költői)

(Teljes szövegében elhangzott e megemlékezés előtt, Péchy Blanka előadásában, felvételről)

Egy lángoszlop kihunyt. A megfáradt testet lebocsátották a föld mélyébe, és a ráhantolt földet elborították a hála és a szeretet virágai…

Mi, a hozzá legközelebb állók, az elmúlt félévben, januári kórházba kerülése óta tudtuk és rettegtük, hogy az „első figyelmeztetés” után bármikor következhet a második, a talán már figyelmeztetésnél is több. A sok aggódó, de reménykedő szóra, a szeretettől indított visszahívó levelekre korábbi felvételek hangján válaszoltunk, melyek hol a megfáradást magyarázták, hol a továbblépésre adtak ösztönzést. A személyes megjelenések – április közepén a pedagógusjelöltek, végén a középiskolások Kazinczy-díjak átadásakor sokakban keltették a gyógyulás, a visszatérés reményét.

Még inkább a legutóbbi hetek eseményei. Június 21-i adásunk, melyet cinkos kuncogással így kezdett: „Íme, itt vagyok!” Azután június 25-i részvétele a Beszélni nehéz! körvezetők szegedi táborának zárónapján, egy jó hangulatú, hosszú, kötetlen beszélgetésen. Ki gondolt akkor a leselkedő „második figyelmeztetésre”, amely e kedves együttlétnek másnapján megérkezett már! S ma két hete, kedden, adásunk elhangzásakor ki sejthette még, hogy a csütörtöki ismétlést már szerkesztőnk, Albert Zsuzsa megemlékezésének kell bevezetnie! És hogy mai adásunk előtt négy nappal, július 15-én – ki az otthoni pihenését, ki az üdülését szakítva meg – már a Kerepesi temető végső állomást jelentő parcelláját állja körül a megriadt család.

Méltassam? Persze színész volt, író, publicista, kutató és nevelő a mi szemünkben is. De elsősorban szülője és felnevelője annak a nemes mozgalomnak, amely nagy családunkat magvában létrehozta, majd szaporodásnak indította. Körvezetők és körtagok, tanárok és diákok vallják most: e mozgalomban ébredtek rá az anyanyelv szépségére, pallérozásának fontosságára, pontos használatának embernevelő, társadalomformáló értékére. De jóval többre kaptak példát tőle: őszinteségre, önfegyelemre, akaratra, helytállásra; kitartásra az önmegvalósításban és a másokért való tenni akarásban. Harcolni tanított a nemtörődömség, a belenyugvás ellen, s megmutatta: mit segíthet a fizikai és szellemi frissesség megőrzésében a folytonos elfoglaltság, a köz érdekében való rendíthetetlen munkálkodás.

Idézetek ezek mind, szeretettel írt levelekből. csak igazságtalan volna megmondanom: melyik gondolat kitől-kiktől való; hosszú névsort kívánna mindegyikünk, körökét és egyéni segítőtársakét egyaránt. S a felsorolás akkor sem volna teljes. Mert a gondolatok ismétlődnek és folytatódnak. Hiszen a családi gyász kétarcú dolog: a fájdalmon túl ott érződik benne a megmaradottak felelősségtudata is, a „hogyan tovább” sürgető kérdésének felvetése.

Ha nem is a költő éles szavaival, de az ő lelkével fogalmazódik meg mindenkinél: „Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad!” Mert messze még az általános beszédkultúra Kánaánja; s hogy eljöjjön, azért „folyvást küszködni kell”. Nem beszéltek össze, csak egyformán gondolkodtak, akik ezt írják: Ő is annak örülne, ha tudná: tovább dolgozunk. Hogy emlékének akkor áldozunk legméltóbban, ha továbbvisszük a zászlót, amelyet kiejtett elgyengült kezéből; ha folytatjuk és szélesítjük mozgalmunkat, növelve erejét és hatókörét. Mert a családnak – írják – a gyászban van szüksége a legnagyobb összetartásra. És sokak fülében ott cseng még a legutóbb Szegeden is elhangzott kérés: „Folytassátok, ha én már nem leszek!”

Sok az őszinte ígéret és a szépen kifejezett reménykedés. Egyet szó szerint idézek: „folytatjuk, amíg csak műsor és példamondatok lesznek. – Ugye, lesznek!”

Lesznek! Lesznek, – amíg lesz kinek, amíg munkálkodik az összetartozás érzése. Sok család akkor bomlik szét, amikor a családfő távoztával az utódok összemarakodnak az örökségen. Bennünket nem fenyeget ez. Az a szellemi vagyon, amelyet ő hagyott ránk, furcsa természetű: minél többen részesülnek benne, annál inkább gyarapodik. S olyan kezekben van mindenütt, amelyek szívesen adnak belőle bárkinek.

Tudjuk: nincs pótolhatatlan ember. De megismételhető sem! Ám ami esetleg másképp lesz ezentúl, az is ugyanazért. Csak tartsunk össze, segítsük egymást!

(A Beszélni nehéz! 1988. július 19-i adásának eredeti szövege.)
Deme László

Meghalt Péchy Blanka

Gyászolunk. Életének 94. évében meghalt Péchy Blanka érdemes művész, a magyar beszédkultúra apostola, a Kazinczy-alapítvány létrehozója, versenyek ihletője. Színész volt, előadóművész, kultúránk mindig tettrekész alázatos szolgája. Terjesztette Ady költészetét, a fehérterror elől Bécsbe menekülvén fellépett Reinhardt színpadán, és a felszabadulás után kulturális missziót is vállalt, sajtóattasé volt Bécsben és igazgatója volt a Collegium Hungaricumnak. Írt szinte élete utolsó percéig. Könyvet mártírhalált halt férjéről, Magyar Lajosról, Jászai Mariról, és cikket, röpiratot, kötetet a beszédművelésről. Mert Péchy Blanka úgy marad meg emlékezetünkben, mint a magyar beszédkultúra nagy apostola. Valósággal megmozgatta az országot. A Kazinczy-alapítvány nyomán a diákok, tanárok, színészek, rádióbemondók fogtak össze, hogy nyelvüket védelmezzék, hogy a magyar beszédkultúra fejlődjék. Nevét mindenki ismeri, alakja, élete a legnemesebb hazaszeretet példázata: tenni a honért mindhalálig.

Tovább az úton!

(Idézetek levelezésünkből)

Blanka néni olyan örökséget hagyott ránk, amelyet tovább kell kamatoztatnunk.
Ráksi Éva tanuló, Szikszó

Reméljük, hogy töretlenül fog tovább folyni a harc a szép magyar beszédért.
Dr. Márvány Jánosné, Szeged

Továbbra is együtt haladunk a megkezdett úton, próbálunk erőnkhöz, képességünkhöz mérten mindent megtenni a magyar nyelv ápolásáért.
Szőcsné Antal Irén, Szentistván

…egy mozgalmat viszonylag könnyebb elindítani. Megtartani, szélesíteni, talán ez a nehezebb feladat… A munkát most már nekünk kell tovább vinni.
Mezei Teréz, Békéscsaba

Testben már nincs, de remélem, lelki erejét szétosztotta közöttünk. Mi pedig továbbadjuk a tőle kapott erőt tanítványainknak.
Bánszegi Gáborné, Debrecen

Ha ez a rádióműsor nem lenne, nem jöhetett volna létre ez a családias „nyelvészkör” az egész országban.
Horváth Márta tanuló, Győr

Péchy Blanka művésznő emlékének adózva új tagokat igyekszünk szervezni a Beszélni nehéz mozgalom számára.
Dr. Durucz Istvánné, Nyíregyháza

Mi azon leszünk minden erőnkkel, hogy a mozgalom ne torpanjon meg, töretlenül fejlődjön. Most az foglalkoztat bennünket, hogy baráti körünk is bekapcsolódjék a rendszeres példamegoldásba.
Fodor Béláné, Szeged

…mert különösen jó érzés azt tudni, amikor felhangzik a szignál a rádióban, hogy most szerte az országban hozzám közelálló emberek ugyanúgy érdeklődve ugyanarra figyelnek, és bizonyos dolgokról ugyanúgy, ugyanazt gondolják, érzik, mint én.
Bagi Ádámné, Szeged

Igen, folytatjuk, „amíg csak példamondatok és műsor lesz” – számunkra most ez volt a legfontosabb üzenet.
Egészségügyi szakközépiskolás tanuló Kazincbarcikáról